Technikai fórum

Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"

 
Ez vagyok én! :)
Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Lőrik Lajos írta 2013. február 18., hétfő, 09:32 időpontban
 
Sziasztok!

Még nagyon kezdő vagyok a Moodle-ben, lehet, hogy a kérdéseim banálisak is lesznek.

Telepítettem a 2.4.1-es Moodle-t egy tárhelyre. Készítettem egy kurzust Vállalkozási ismeretek néven. Ez egy tantárgy, melyet 5 osztályban tanítok, melyek nevei a következők: IV-2, IV-4, IV-6, III-8 és III-10. Csoportokat és csoportosításokat ugyan ezen nevek alatt elkészítettem (pl. készítettem egy IV-2 nevű csoportot és azt beletettem a IV-2 csoportosításba, és így tovább). A diákokat még nem töltöttem fel, még nincs meg minden diák adata (a diákokat CSV fájlból szándékozom feltölteni a hét folyamán).
A kurzusban 5 témát dolgozunk fel: létezik 5 tananyag PDF-ben, 5 teszt (ellenőrző) és 2 kötelező feladat.

A kérdéseim:
1. kérdés
Hogyan tudom elérni azt, hogy a feltöltött anyagaim (tehát az 5 tananyag, az 5 teszt és a 2 kötelező feladat) osztályonként legyen elérhető? Tehát azt szeretném, ha pl. a IV-2 osztálynak elérhetővé teszem az első ellenőrzőt, a többi osztály azt ne lássa - a többi osztálynak semmi köze se legyen a IV-2 osztályban történő eseményekhez.
2. kérdés
Ha befejeztem a kurzust (a tanév végén), hogyan tudom azt újraindítani új diákokkal, csoportokkal (az új tanév kezdetén)? Vagyis hogyan tudom "nullázni" az addigi tevékenységeket?

Ha már a fórumban volt ezekre válasz, előre is elnézést, de kérlek linkeljétek be a témát, hogy elolvashassam.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Ez vagyok én! :)
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Lőrik Lajos írta 2013. február 23., szombat, 14:52 időpontban
 
És még egy kérdés!
Elkészítettem a tanulók névsorát CSV-ben Excelben. Amikor importálom a Moodle-be, milyen kódolást és CSV-határolót használjak, hogy a magyar ékezetes betűket tartalmazó neveket is be tudjam vinni (pl. Pető, Gyűrki, Ödön stb)?
Kép
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Vágvölgyi Csaba írta 2013. február 23., szombat, 17:43 időpontban
 
A Moodle leginkább az UTF-8 (Unicode) tartalmakat "kedveli".
Mi az Excelből készül csv állományt a Notepad++ (http://notepad-plus-plus.org) nevű ingyenes programmal szoktuk konvertálni:
Kódolás menü, "Átalakítás UTF-8 kódolásra BOM nélkül"

Üdv.: Csaba

Kép
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Balogh Csaba írta 2013. február 23., szombat, 16:22 időpontban
 
Szia!

Az én tapasztalataimat írom le:

1. A csoport beállításánál külön csoportot választok, így a felhasználó csoportok tevékenységeit külön lehet választani! (mellékeltem egy képet)
2. Fapados módszerrel szoktam megoldani! Az elkészített, felhasználó mentes kurzus archiválom és ebből állítom vissza új kurzusba! (aktualizálom, átnézem és az új időpontokat beállítom , ezzel át is szoktam gondolni a félévi tevékenységemet!) Tudom, létezik olyan funkciói (ha jól emlékszem), hogy alaphelyzetbe állítja felhasználók nélkül! (meg kellene keresnem... :-) )
3. A Windows1250 vagy Windows1252 vagy az Unicode beállítást szoktam választani!

Remélem picit tudtam segíteni! Még nekem is nagyon sokat kell tanulnom :-)

Üdvözlettel:
Csaba

Ez vagyok én! :)
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Lőrik Lajos írta 2013. február 24., vasárnap, 10:10 időpontban
 
Köszönöm mindkettőtöknek a válaszokat!

Egyedül egy valamit nem értek még. Balogh Csaba, azt írtad, hogy:
" 1. A csoport beállításánál külön csoportot választok, így a felhasználó csoportok tevékenységeit külön lehet választani! (mellékeltem egy képet)"
Nem találom ezt a csoport beállítást (vagy ahogy a képen van "Szokásos modulbeállítások"-at)? Hol keressem? Vagy úgy érted, hogy ezt minden tesztnél külön-külön állítsam be? Egyedül ott találtam meg ezt a lehetőséget...

Vágvölgyi Csaba, neked is köszi a Notepad++-os tippet! Így biztosan működni fog a dolog.

Köszi mégegyszer!
Kép
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Balogh Csaba írta 2013. február 24., vasárnap, 13:49 időpontban
 
Legelőször is hangsúlyozom, hogy a Csabáéktól tanultam én is nagyon sokat és Ők profik ebben! Amit tudok azt Tőlük, vagy a saját tapasztalataimból tudom. Lehet, hogy van másik módszer is, de nekem módszertanilag működik!
Lényeg: Igen, én tesztenként adom meg, hogy külön csoport! Természetesen a kurzus alapbeállításoknál (Kezdőoldal>Kezdőoldal>Portáladminisztráció>Kurzusok>A kurzus alapbeállításai) be lehet állítani a csoportos részvételt.

Üdvözlettel:
Csaba
Ez vagyok én! :)
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Lőrik Lajos írta 2013. február 26., kedd, 10:41 időpontban
 
Köszi az ötletet, Csaba!

Továbbgondoltam az eredeti ötletemet, amit még az első hozzászólásban tettem: azonban mi van akkor, ha tesztírásra kerül a sor és valamilyen oknál fogva még nem akarom minden osztály számára elérhetővé tenni a tesztet (ellenőrzőt)? Hogyan tudom csak a tesztet csak egy osztály számára elérhetővé tenni?
Arra jutottam, hogy amikor elkészítek egy tesztet (ellenőrzőt) készítek belőlük másolatokat (a IV-2, IV-4 stb osztályoknak), melyeket csak az említett osztályok számára teszek elérhetővé.
Készítettem is két képet, hogyan gondolom mindezt kivitelezni:
1. Az első képen az látszik, hol szeretném elkészíteni a kész teszt másolatát.
2. A második képen pedig az látszik, hol tenném meg a teszten belüli beállításokat és milyen beállításokat eszközölnék (ezt minden másolatnál külön-külön elvégezném).
Mit gondoltok erről? Működne a dolog?


Kép
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Bambuk László írta 2013. február 26., kedd, 11:53 időpontban
 
Kedves Lajos,

szerintem ne komplikáld túl. A kérdések létrehozása időigényes feladat, a teszt elkészítése nem. A tesztlapot csak akkor készítsd el amikor meg akarod íratni a tanulókkal, de egyébként egymással úgyis meg konzultálják.
Egyébként a láthatóság szabályozása a legegyszerűbb a szemmel.

Még arra érdemes figyelni hogy 20-30 tanuló együttes tesztírásához már egy stabil szerver kell, nehogy csak az első pár tanuló tudja elkezdeni, főleg ha valaki más is írat közben a suliban...

A csoportosítást nem kell olyan komolyan venni a moodle-ban, az egy "osztályba"/kurzusba tartozókat beömleszti a javítás során, de legalább lehet szűrni csoportra, bonyolultabb csoportosítani mint ki-be kapcsolni.
Amikor szóba jöhet, az a differenciált tesztelés, ott a tanulók csoportosítása jó szolgálatot tehet.

Üdv
Laci 
Ez vagyok én! :)
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Lőrik Lajos írta 2013. február 26., kedd, 13:30 időpontban
 
Köszi a választ Laci!
Ezek szerint tényleg jobb lesz, ha maradok az eredeti megoldásnál... Csak túlkomplikálom így. Ha nagyon "vérmes" akarok lenni tesztíráskor, akkor teszek be jelszót a teszthez, melyet a teszt megíratása után megváltoztatok. Így nem tud bárki egy másik osztályból belekotnyeleskedni a tesztírásba (esetleg otthonról megírni, más osztály nem tudja tanári felügyelet nélkül megírni stb).

A tesztkérdésekkel nem lesz gond: úgy oldottam meg, hogy egy kb. 50-60 kérdést tartalmazó kérdésbázisból kapnak véletlenszerűen a tanulók 15-15-öt fejenként (tehát nagy a lehetősége annak, hogy mindenki más-más kérdést kapjon).

A szerveren nem gondolkodtam még. Elméletileg egyszerre max. 11 tanuló tudja majd írni a tesztet, ugyanis úgy képzelem el, hogy tanári felügyelet mellett írják majd a tesztet. Ha egy tanuló befejezi a tesztjét, kilép a Moodle-ből és jön helyette egy másik. Remélem ez nem fogja leterhelni a szervert.
Differenciált tesztelést nem áll szándékomban csinálni, de még ki tudja... :)
Kép
Tárgy: Egy kurzus több csoportnak + Kurzusok "újraindítása"
Papp Gyula írta 2013. február 26., kedd, 18:26 időpontban
 
Csak egy ötlet: nem a teszteket sokszorosítani, hanem a tanuló szerepet. Íme egy korábbi problémafelvetés és a válasz rá:
http://moodlemoot.hu/mod/forum/discuss.php?d=755#p2734