Történelem - földrajz - informatika szakos tanárként már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogyan lehetne a számítógépet, mint tanulást segítő eszközt, a tanítás-tanulás folyamatában felhasználni, de nemcsak informatikaórán, hanem más tantárgyak esetében is.
Eleinte oktatóprogramokat, oktató CD-ket, DVD-ket használtam, majd táblázatkezelő program segítségével, később tesztkészítő programmal (Hot Potatoes) tesztsorokat állítottam össze gyakorláshoz, számonkéréshez. Az iskolai honlap elkészültével itt helyeztem el tananyagokat, segédanyagokat. A probléma csak az volt, hogy az eszközöket döntően vagy csak az iskolában tudtuk használni, vagy az otthoni használathoz valamilyen adathordozó kellett, vagy nem volt otthon az oktatóprogram működéséhez szükséges szoftver, vagy nem volt megfelelő a verziószáma. Az interaktivitást, hogy a tanuló ne csak passzív befogadója, hanem aktív használója is legyen a programoknak csak informatikaórán tudtam megvalósítani. A sok haszon mellett nagyon sok volt a probléma is. Egy olyan rendszert szerettem volna:
- amely platform független,
- amely hálózatalapú, bárhonnan elérhető,
- amely a tanítási/tanulási folyamatokat magas szinten támogatja,
- ahol az interaktivitás folyamatosan biztosítható,
- amelyben fel tudom használni eddig készített feladataimat, tesztjeimet.
Ilyen előzmények után találkoztam a Moodle elektronikus oktatási rendszerrel, amely fentebb vázolt elképzeléseimnek megfelelt, sőt még azon is túlmutatott.
Informatika tantárgyhoz elméleti tananyagot és feladatbankot, történelem tantárgyhoz feladatbankot, e-munkafüzetet állítottam össze. Aktívan használom osztályfőnöki munka illetve oktatásszervezési, ügyviteli tevékenységek támogatásához.
Előadásomban a bevezetés óta szerzett tapasztalatokat kívánom bemutatni.