Az állatorvosképzés végeztével az állatorvosnak megfelelő szaktudással kell rendelkeznie, és a diploma kézhezvétele után alkalmasnak kell lennie bizonyos tevékenységek azonnali önálló elvégzésére. Hivatásunk azonban ezen kívül is számos területen kíván hozzáértést az állatorvostól. A széleskörű állatorvosi ismeretek mellett a munkatársakkal (és az állattulajdonosokkal) való együttműködésre, praxis menedzsmentre és folyamatos szakmai önképzésre is képesnek kell lennie. A feladatokat alaposan feltérképezve előállt hét olyan kompetencia, amely elengedhetetlen az állatorvosi hivatás magas szintű műveléséhez.
Nagyon fontos meghatározni azt is, hogy a képzés végén mely törzstevékenységek tartoznak az azonnal elvárható kategóriába (day-1 competencies), ezért az állatorvosképzés egy-egy klinikai szakirányát 7 kompetencia és törzstevékenységek (entrustable professional activity, EPA) mentén rendszerezzük, hogy az adott képzést végző hallgatók fejlődését objektíven tudjuk értékelni megadott szempontok alapján.
Az EPA magyar fordításban talán "igazolt szakmai jártasság"-nak, illetve validált vagy engedélyezett szakmai tevékenységnek felel meg, és tulajdonképpen egy olyan feladatsort értünk alatta, amelynek elvégzését a klinikai oktató/gyakorlati képzést vezető állatorvos egy meghatározott tudásszinten a hallgatóra bízhatja.
Több európai és hazai intézményben használnak elektronikus portfóliót a hallgatók fejlődésének nyomon követésére. Az e-portfólióban egy helyen találhatók a hallgató szaktudásának bizonyítékai, az általános előmenetele, esetleges hiányosságai és a lehetséges fejlődés iránya, azonban a hallgató nem kap azonnali, dinamikus visszajelzést a haladásáról. Az EPASS rendszerben (Electronic Portfolio and Assessment Support System) gyűjtött értékelési adatok azonnali felhasználásával elősegíthető egy rugalmas adaptáció és gyors visszajelzés a hallgató további hatékony képzésének, jutalmazásának és motiválásának érdekében. A tanulási analitika (learning analitics, LA) aktuális technológiai eszközeit felhasználva létrehoztunk egy személyre szabott tanulási és támogató tanítási felületet, amely a munkahelyi elvárások és visszajelzések figyelembevételével segíti és motiválja a hallgatót a szaktudás elsajátításában.
Emellett – kísérletképpen – olyan új rendszereket állítunk be az e-portfólióba, amivel a hallgató azonnali személyre szabott visszajelzést kap az oktatótól (just-in-time feedback, JIT), továbbá az eredményeit látásközpontú formában, akár a többi társával összehasonlítva láthatja (visualisation, VIZ). A projektünk azt is vizsgálja, hogy az azonnali visszajelzés, illetve a vizuális értékelés jobban motiválja-e a hallgatót tudásának fejlesztésére, mint a hagyományos értékelési rendszerek.