Csoportmunka

Csoportmunka

Niethammer Zoltán írta időpontban
Válaszok szám: 2
Sziasztok!

Keresek valakit, aki sokat használta már a csoportmunkát.
A probléma a következő:
Egy kurzusban (pl. 8. osztály) van A és B osztály is. Természetesen ABC rendben jelennek meg a nevek a pontozói jelentésben. Nagyon fárasztó kiválogatni őket, amikor a jegyeket átírom a naplóba. Megoldható ez csoporttal? A feladatoknál gondolom be kell kapcsolni a csoportmunkát. Visszamenőleg is működik, a már leadott feladatokra?
További gond, hogy az osztályokon belül is kénytelen vagyok 2-3 fős csoportokat alkotni, mivel sajnos kevés a gép. Ezeket gondolom külön kell csoportosítani. Szét tudom-e válogatni utólag a kis csoportokat, hogy melyik osztályba tartoznak?

Remélem Csaba nem azt írja, hogy majd a 2.0 verzió megoldja. :)

Üdv: Zoli
Válasz erre: Niethammer Zoltán

Tárgy: Csoportmunka

Sinka Róbert írta időpontban
Szia Zoli!

Igen, megoldható és remekül működik is.
A listázás szuperül megy, igaz, én ezt a nagy létszámú főiskolai hallgatóknál (szerdai csoport, pénteki csoport stb.) használtam ki leginkább.

A dolog visszafelé is működik szerintem, mivel elsősorban rendezi az embereket és nem a feladathoz köti. Az még nem tökéletes.

Üdvözlettel,
Robert
Válasz erre: Niethammer Zoltán

Tárgy: Csoportmunka

Sinka Róbert írta időpontban
Hali,
kipróbáltam, és jól gondoltam! Működik visszafelé is! smiley.gif
1. megcsinálod a csoportot
2. a feladatnál átállítod csoport munkára
és már listázhatod is!

Üdv,
Robert