Az internet elterjedésének, a táblagépek és az elektronikus könyvolvasók megjelenésének egyik fontos következménye az elektronikus szöveg- és multimédia információforrások soha nem látott mértékű bővülése. Napjainkra szinte minden könyv és a folyóiratok döntő többsége (nagy részük archív anyagai is) elektronikus formában elérhetővé vált. Ez a jelentősen befolyásolja az olvasási/tanulási szokásokat. Egyes kutatások szerint az e-könyvek olvasása esetén kevesebbre emlékeznek az olvasók a hagyományos papír alapú könyveknél (Mangen, 2014). Kutatásunk elsődleges célja ezen kérdéskör vizsgálata: más hatékonysággal tanulnak-e a diákok az elektronikus szövegekből? Mely forrásokat preferálják az olvasók? Lehet-e hatással a forrás a tanulásra?
Az előadásban a kutatás első lépéseként felvett interjúk eredményeiről számolunk be.
A kutatás és az előadás társszerzője Bátfai Erika (Debreceni Egyetem).