2003-ban egy konferencián – némileg mesterségesen gerjesztve – egy vita alakult ki a plenáris ülésen. A vita a körül zajlott, hogy „most akkor mi a fontosabb az eLearning-ben?” a technológia, vagy a pedagógia. Akkor úgy gondoltam, hogy minek erről vitatkozni, hiszen mindkettő ugyanolyan fontos. Az oktatás a technológiai megoldások révén komoly segítséget kap a tanulás hatékonyságának növelésére, a technikai eszközök viszont a pedagógiai módszerek változása nélkül béna kacsák. A vita azóta is újra és újra felsejlik bennem.
Az évek teltével rengeteg eLearning rendszerbe volt módom betekintést nyerni. Láttam rossz és jó példákat bőven, s egyre inkább kikristályosodott bennem a gondolat, hogy „tanítani tudni kell” eLearning környezetben is. Bizony beszélhetünk jó és rossz eLearning pedagógusról egyaránt. Nos, a hagyományos tanítás illetve tanulás vonatkozásában is alapvető fontosságú a tervezés, technológiai környezetben azonban ez talán még fontosabb, hiszen sokkal kevesebb rögtönzési lehetőség kínálkozik, mint szemtől szemben.
Másrészt az eLearning, mint tanulási forma az önirányításra – általában az egyénre, az egyén motiváltságára, tanulási készségeire – fokozottan támaszkodna. Tehát nem csak tanítani kell tudni, de legalább olyan fontos – ha nem fontosabb –, hogy „tanulni is tudni kell”. Az oktatás a világ számos pontján él olyan eszközökkel, tevékenységekkel, módszerekkel, amelyek a tanítás és a tanulás tervezését, testre szabását, a finom és hiteles – a valóságot minél inkább tükröző – értékelést szolgálják.
Előadásomban azt szeretném bemutatni, hogy milyen lehetőségeket kínál erre a Moodle, illetve a Moodle-hoz fejlesztett különböző modulok, alkalmazások és egyéb kiegészítők. Így bemutatok olyan eszközöket, amelyek a Moodle alapmoduljai közé tartoznak, de sokan mégsem ismerik, mert ezek alapértelmezésben ki vannak kapcsolva, valamint számos olyan kiegészítőt, amelyet az elmúlt években fejlesztettek, s vezettek be az eLearning szempontjából meghatározó szervezetekben.