A TOTARA egy nagy szervezetekre szabott képzésmenedzsment
rendszer, ami a Moodle rendszer e-learning eszköztárára alapoz, annak logikáját
és felépítését használja, ugyanakkor kiegészíti azokat képzésszervező- és
tudásmenedzsment funkciókkal, melyekkel az e-tanulás mellett megvalósítható a
jelenléti képzések menedzselése, kezelhető a munkavállalók egyéni képzési
előrehaladása és teljesítményértékelése is.
A TOTARA 13 megjelenése óta a fejlesztői csapat szétválasztotta
és kibővítette a korábban egyben kezelt területeket: a tanulással és
képzésszervezéssel kapcsolatos platform Learn, a teljesítményértékelési
funkciók Perform, a korábban Social nevű munkahelyi közösségi platform pedig Engage
néven működik tovább önállóan és együttesen is megvásárolható termékekként. A
három megoldás együttes használat esetén a felhasználóknak egységes, integrált
rendszerként funkcionál. Az újítás nem csak átnevezést jelent, a platformok
jelentősen kibővítik a korábbi teljesítményértékelési és közösségi funkciókat,
ezáltal a TOTARA a képzésmenedzsmenten túl a HR terület egyéb pilléreit is
képes digitális megoldásokkal hatékonyabbá tenni.
Előadásunkban bemutatjuk a három platform újdonságait,
egymásra épülését és megosztunk néhány jó gyakorlatot és tanulságot, melyeket
vállalati bevezetési projektekből szereztünk a rendszerekkel kapcsolatban.