Név: Könczöl Tamás Balázs
e-mail: ktb@skilldict.com
Intézmény: SkillDict Zrt.
Bemutatkozás:

Közoktatási, szakképzési, felsőoktatási és felnőttképzési területen több, mint 30 éves gyakorlattal rendelkező eLearning tanácsadó vagyok.

Közreműködtem a Sulinet 1997-es indulásánál. Vezettem az Oktatási Minisztérium első országos IKT alapú pedagógus-továbbképzési és OKJ képzési programját. 

2000-2002 között szakmai, majd cégvezetőként eLearning alapú képzések fejlesztésével, szervezésével és lebonyolításával foglalkoztam.

2002-ben elindítottam az Oktatási Minisztérium digitális tartalomfejlesztési és eLearning keretrendszer fejlesztési programját, amely vezetésem alatt három nemzetközi és négy hazai díjat kapott.

2003-ban elindítottam a hazai digitális taneszközök akkreditációs rendszerének kidolgozását, amely ma az egyetlen jogszabályi keretben működő digitális taneszköz minősítési rendszer.

2002-2012 között az Educatio NKft. eLearning igazgatója voltam. Fő tevékenységi területem az NFT, az ÚMFT, majd az Új Széchenyi Terv keretében eLearning projektek tervezése és végrehajtása volt. 

2008-ban szakmai munkásságomért elnyertem a legrangosabb hazai eLearning díjat, a Magyar Tartalomipari Szövetség által kiadott „Hutter Ottó Díjat”.

2011 év végén úgy döntöttem, hogy az eddig megszerzett tapasztalataimat a piaci alapú eLearning fejlesztésekben és szolgáltatásokban kamatoztatom. 

2013-2015 között a Geoview Systems eLearning Üzletág vezetőjeként dolgoztam nagyvállalati partnereknek.

2015-2016-ban az EMMI Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetében főigazgatói eLearning stratégiai tanácsadóként részt vettem a Nemzeti Köznevelési Portál eLearning fejlesztésében. 

Szakértője vagyok a Köznevelési Kerekasztal Tankönyv és Oktatási módszerek témacsoportjának.

2015 óta a SkillDict Zrt. eLearning stratégiai, innovációs igazgatójaként, tulajdonostársaként a vállalati szférában, a köznevelési és a felsőoktatási rendszerben a SkillToolkit Live! márkanevű tudásmenedzsment, valamint kompetencia alapú adaptív eLearning képzési módszertan, eLearning platform és digitális taneszközök fejlesztését végzem, komplex kevert képzési szolgáltatást nyújtok. 


Az általunk fejlesztett SkillToolkit Live! tudásmenedzsment alapú adaptív eLearning platform felhő és telepített szolgáltatásként is elérhető. 

További információk:  www.skilldict.com

   
Az előadás címe: MoodleToolkit: a Moodle LMS funkcionális kiegészítése a SkillToolkit Live! tudásmenedzsment alapú adaptív eLearning modulokkal: valós idejű objektum alapú tananyag szerkesztés + lejátszás + riportolás
Absztrakt:

A Moodle LMS rendszer rengeteg kiváló belső és külső kiegészítő modullal rendelkezik.

Lassan 10 éve működik a SkillToolkit Live! tudásmenedzsment alapú adaptív LMS kiegészítő modul, amely máig az egyik legsokoldalúbb funkcionalitást, integrációt megvalósító külső eLearning kiegészítő modul a Moodle LMS-hez, vagy bármilyen SCORM kompatibilis LMS-hez.

Az előadásban a Moodle LMS funkcionális kiegészítését megvalósító SkillToolkit Live! eLearning rendszermoduljának felépítését, működését és az integráció megvalósítását járjuk körül és bepillantunk a valós idejű, objektum alapú tananyagszerkesztésbe is.

SkillToolkit Live! modulok:

- Player modul,
- Analitikai/Riport modul,
- Editor@Pro tananyagszerkesztő modul,
- Eseményregisztrációs modul,
- Felnőttképzési modul,
- SkillToolkit Live! Admin/LMS modul.


Prezentáció:
Cikk:
Online prezentáció:
Igényelt időkeret: 20 perc (előadás)
Besorolás: közoktatás
felsőoktatás
szakképzés
munkahelyi/vállalati képzés
esettanulmány
jó gyakorlat
integráció
tananyagfejlesztés
módszertan
MOOC
digitális írástudás
üzemeltetés
mLearning
tananyagtárházak
kiegészítő modulok
big data
reszponzív megoldások
felhő alapú megoldások
közösségi hálózatok