Név: Könczöl Tamás Balázs
e-mail:
Intézmény: SkillDict Zrt.
Bemutatkozás:

Informatika szakkollégiumon végeztem 1988-ban a Budai Tanítóképző Főiskolán, majd 1994-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Informatika szakán középiskolai informatika tanár végzettséget szereztem. Alap-, közép-, felsőfokú oktatási, informatika szakmacsoportban szakképzési és eLearning felnőttképzési területeken mintegy 25 éves gyakorlattal rendelkező közoktatási, szakképzési, felnőttképzési eTanulás tanácsadó vagyok. Közreműködtem a Sulinet 1997-es indulásánál. A pilisborosjenői Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ Informatikai Igazgatójaként az oktatási minisztérium első országos szintű két éves informatika módszertani alapú pedagógus-továbbképzési és OKJ végzettségeket adó képzési programját vezettem 650 fő részvételével. 

Cégvezetőként eTanulás alapú képzések szervezésével és lebonyolításával foglalkoztam. 2002-ben elindítottam az Oktatási Minisztérium kereteiben futó digitális tartalomfejlesztési programot és ennek keretében a Sulinet Digitális Tudásbázis eLearning keretrendszer kifejlesztését, amely vezetésem alatt három nemzetközi és négy hazai eLearning díjat kapott. 2003-ban elindítottam a hazai digitális taneszközök akkreditációs rendszerének kidolgozását, amely részvételemmel már hivatalos bizottságként, a Digitális Tananyag Minősítő Bizottság kereteiben kidolgozta az egyetlen jogszabályi keretben, miniszteri rendeletben támogatott hazai digitális taneszköz minősítési, akkreditációs rendszert. 

2003-2011 között az Educatio Nonprofit Kft. keretein belül működő Sulinet eLearning igazgatója voltam. Fő tevékenységi területem a Nemzeti Fejlesztési Terv HEFOP, az Új Magyarország Fejlesztési Terv, majd az Új Széchenyi Terv TÁMOP, TIOP projektjeinek keretében általános közoktatási, valamint közoktatási, szakképzési és felsőoktatási digitális kompetencia alapú, ill. eLearning projektjeinek tervezése és végrehajtása volt. 

2008-ban szakmai munkásságomért elnyertem a legrangosabb hazai eLearning életmű díjat, a Magyar Tartalomipari Szövetség által alapított és kiadott „Hutter Ottó eLearning Díjat”. 2011 év végén úgy döntöttem, hogy az eddig megszerzett tapasztalatomat a piaci alapú eLearning fejlesztésekben kamatoztatom, állalatoknak tartalom és módszertan központú eLearning képzési rendszer fejlesztést, tanácsadást végeztem. 

2013-tól 2105-ig a Geoview Systems Kft. eLearning Üzletág vezetője voltam, az általam fejlesztett adaptív eLearning motor az alapja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által gondozott Nemzeti Köznevelési Portálnak, amely a köznevelés hivatalos eTanulás rendszere. 2015-2016-ban az EMMI Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Főigazgatói eTanulás tanácsadója voltam.

2015-től a SkillDict eLearning Solution eLearning igazgatója és tulajdonosa vagyok.

   
Az előadás címe: A SkillToolkit Live! kompetencia alapú, adaptív tudásmenedzsment megközelítésű eTanulás megoldás: L(C)MS + Player + Editor + Analitikai/Riport modul
Absztrakt:



Prezentáció: PDF document SkillDict_Zrt-SkillToolkit_Live_v3_10_tudasmenedzsment_alapu_eLearning_megoldas.pdf
Cikk:
Online prezentáció:
Igényelt időkeret:
Besorolás: közoktatás
felsőoktatás
szakképzés
munkahelyi/vállalati képzés
jó gyakorlat
integráció
módszertan
Learning Analytics
tananyagtárházak
reszponzív megoldások
felhő alapú megoldások