Név: Aszalós László
e-mail: laszalos@unideb.hu
Intézmény: Debreceni Egyetem Informatikai Kar
Bemutatkozás:

A tömegképzés megjelenésével szerettem volna egy eszközt, mely egyrészt megkönnyíti a dolgozatok kijavítását, másrészt, ami segíti a diákok felkészülését, hogy könnyebben, és gyorsabban kibukjon a problémás eset, hogy még időben lehessen foglalkozni vele.

Vágvölgyi Csaba és Király Zoltán segítségével általam elfogadott szintre sikerült jutni a Moodle használatában, amely rengeteg munka befektetése után már valóban könnyít a terheimen. A karon már elkezdtük az evangelizációt, de mással is megosztom az eredményeimet.

   
Az előadás címe: Vizsgafeladatok és gyakorló feladatok generálása
Absztrakt:

Amikor több száz diákja van egy oktatónak, igen nehéz felfedezni a lemorzsolódással veszélyeztetetteket. A folyamatos számonkérés segíthetne, de ekkor hatalmas terhet vesz a nyakába az oktató. Az eLearning tesztjei segíthetnek ebben az esetben, tanári közreműködés nélkül ellenőrizheti a diák, hogy valóban megértette-e az anyagot, szükséges-e még tanulnia vagy segítséget kérnie.

Ha a teszteken alapul a vizsgáztatás, akkor ezek a tesztek gyakran hétpecsétes titoknak számítanak, és hatalmas erőfeszítéseket tesznek a tesztek készítői, hogy azok nyilvánosságra ne kerüljenek. A rohamosan fejlődő technikai eszközök mellett ez egyre inkább szélmalomharcnak tűnik.

Mi egy másik megközelítést vallunk. Viszont annak érdekében, hogy ne lehessen betanulni a nyilvános teszteket, azok nagy számára alapozunk. Ha egy feladatfajtából százszámra vagy akár ezerszámra vannak tesztek, akkor ott a tesztek bemagolása reménytelen, egyszerűbb megtanulni az elméletet, vagy a feladatmegoldás módszereit.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy algoritmusokat tanítunk, és ezek könnyen implementálhatóak, és ezek alapján a feladatok is könnyen generálhatóak. Vannak olyan tárgyak, kurzusok, ahol ez nem áll fenn, illetve nehézkes az implementáció. Ehhez kidolgoztunk egy -- szerintünk egyszerű rendszert -- mely elérhető a https://github.com/aszalosl/jinja_moodle URL-en. Itt manuálisan állíthatunk össze kérdéseket, azokra adott jó és rossz válaszokat, magyarázatokat, útmutatókat, melyből a megadott programocska és sablonok segítségével generálhatunk Moodle-natív XML fájlokat. Ez már bármely Moodle rendszerbe importálható.

Prezentáció: PDF-dokumentum Vizsgafeladatok és gyakorló feladatok generálása.pdf
Cikk:
Online prezentáció:
Igényelt időkeret: 20 perc
Besorolás: felsőoktatás
jó gyakorlat