Vannak rekordok: 39/42 (Szűrők visszaállítása)

Név: Gáspár Attila
e-mail: gaspar.attila@lanten.hu
Intézmény:
Bemutatkozás:

2004-ben szereztem első diplomámat okleveles mérnök-informatikusként, majd 2005-ben elvégeztem a mérnök-tanár szakot is. Életem során mindig jellemző volt rám a sokrétűség, és az eredmény orientáltság.

2009-2012 között vezettem az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egyik EU-s programjának tudásmenedzsment projektjét. Feladatom és célkitűzésem az volt, hogy a közoktatás számára olyan eszközöket, módszertanokat fejlesszünk ki, karoljunk fel, melyek segíthetik a tudásáramlás, információfeldolgozás hatékonyságának növelését. Rendkívül fontosnak tartom a vizualitás lehetőségeinek kiaknázását – így kerültünk kapcsolatba a videó-írásbeliség fejlesztésével, vagy az infógrafikával – valamint az esélyegyenlőség biztosítását.
A tudásmenedzsment mellett informatikai és HR vezetőként, tanácsadóként tevékenykedem IT és energiahatékonyság területen, valamint 6 évig nevelőtanárként dolgoztam a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kötelékében, így az oktatáskutatás-tudásmenedzsment egy igazán testhezálló feladattá vált számomra.

Szabadidőmet szívesen töltöm a triatlon pályán Ironman-re készülve.



Az előadás címe: Tartalomszolgáltatás és információközvetítés hatékonyságnövelése infografikák segítségével
Prezentáció:
PDF-dokumentum Gaspar_Attila_Infografika_MoodleMoot2012.pdf
Cikk:
Online prezentáció:

Absztrakt:

Mai információval telített világunkban tipikussá vált az a feladat, hogy nagy mennyiségű adat közül szükséges a lényeget kiemelni, vagy egy erősen túlterhelt célközönség figyelmét kell minél hatékonyabban megragadnunk.
Például egy felmérés során már nem elég elvégezni a rendelkezésre álló adatok feldolgozását, hanem az eredményeket olyan formában szükséges a célközönséghez eljuttatnunk, hogy azok számukra a lehető leghasznosabb információt hordozzák a leggyorsabban kinyerhető formában – gondoljunk itt például egy elfoglalt döntéshozóra, vagy az Y generáció egyik aktív tagjára, akinek figyelméért folytatott küzdelemben minden hatásos eszközt meg kell ragadnunk.

Ebben a harcban hatékony fegyvertárat biztosít számunkra az infografika tudományterülete.

Az előadás röviden összefoglalja egy infografika K+F projekt keretében létrejött produktumok hasznosulási lehetőségeit a tartalomszolgáltatás, az oktatás és a vezetői döntéstámogatás szemszögéből. (Érdekes példa az információ megjelenítés sokszínűségére az alábbi oldal: http://www.visual-literacy.org/periodic_table/periodic_table.html, ami közel 80 különböző módszert sorol fel.)
A különféle típusú infografikák áttekintése után bemutatásra kerül néhány konkrét statikus infografika és egy interaktív felület, melynek segítségével oktatáskutatók, pedagógusok (és egyéb érdeklődők) az általuk gyűjtött (pl. idősoros) adatot vizuálisan megjeleníthetik, az így keletkező infografikát másokkal megoszthatják, prezentációkban felhasználhatják, továbbá tetszőleges weboldalba beágyazhatják, valamint megvizsgálunk néhány tématerületen releváns nemzetközi jó gyakorlatot.

Igényelt időkeret: 20 perc
Besorolás: jó gyakorlat
módszertan
tananyagfejlesztés
alkalmazások