A műszaki társadalom is tele van kérdésekkel, a jövővel kapcsolatban. A képzés jelenlegi struktúrája nem igazán megfelelő, a Bolognai folyamatok hatására a legtöbb intézetben csak a tantárgyak ide-oda tologatása történt és esetleg az óraszámokkal zsonglőrködtek, de nem igazán történtek forradalmi változások a képzési rendszerben.
A műszaki oktatásban az elméleti tudás mellet nagyon fontos a megfelelő szemlélet kialakítása. A szemlélet jól fejleszthető didaktikusan jól felépített, átgondoltan megalkotott, megfelelően sok rétű dokumentációval ellátott, működő műszaki modellekkel. Ezért sok tanár úgy gondolja, hogy ebben a rendszerbe nincs helye, sem pedig haszna egy keretrendszernek.
A nagy felsőoktatási intézmények számos támogatókkal rendelkeznek, ezzel a ténnyel ellentétben mégis az a jellemző, hogy egyre kevesebb pénzbeli forrás érhető el az intézmények számára, és egyre nehezebben tudják beszerezni a modern IKT-es eszközöket, melyek segítségével egy modern és minőségi tanítási rendszert tudnának működtetni, ezek hiányában valószínűtlen, hogy a fejlődés, útjára tudnának lépni. Közben másról sem hallunk, mint az „önálló tanulás” fontságáról „a tanulás individualizálásáról” és az „önálló tanulás” fontosságáról. Azért, hogy a fent említett követelményeknek eleget tegyünk minden felsőoktatási intézmény a tanítás korszerűsítésén, fáradozik.
Egyre több felsőoktatási intézmény dönt úgy, hogy a meglévő távoktatási képzéseiket átalakítják és kiegészítik, az elektronikus tanítással. Ezért összeillesztették az elektronikus oktatástechnológiát a hagyományos jelenléti képzés elemeivel, létrehozván ez által egy kevert képzést, az ún. „blended learnig” (itt meg kell jegyeznem, hogy csak akkor beszélhetünk egy hatékony blended learning képzésről, ha ezeket, a komponenseket valóban egymáshoz hangolva használjuk, kollaboratív módon, nem pedig teljesen önálló komponensekként).
Sajnos ez a képzési rendszer nem annyira elterjedt a műszaki felsőoktatásban, mint más típusú képzésekben, ezt sokszor az ott tanítók rovására írják, mondván, hogy pedagógiai szempontból „maradiak és kényelmesek”. Azért, hogy a képzés hatékonyságát és minőségét biztosítani tudják az intézmények, alapkövetelmény, hogy az ott tanító oktatók állandóan tökéletesítsék szakmai tudásukat és az elméletileg jól megalapozott gyakorlati pedagógiai tevékenységüknek módszereit. A műszaki felsőoktatásban tanítók viszont hátrányos helyzetben vannak, mivel a műszaki tanulmányok tantervében nem szerepelnek pedagógiai tárgyak és így nem is adhatnak semmiféle elméleti alapot a pedagógiai munkához, a tanárok többsége pedig az ilyen jellegű intézményekből kerülnek ki.
Amikor egy műszaki felsőoktatási intézet úgy dönt, hogy korszerűsíti képzési rendszerét és bevezet egy keretrendszert akkor sok munka és rizikó vár rá. Sok tanár próbálja majd megérteni ennek szükségességét és viszolyogni fognak attól a sok idődtől és munkától, amit egy keretrendszer igényel. Ez mindaddig úgy lesz, amíg nem biztosítjuk őket a továbbképzések felől, míg nem mutatunk nekik sikeres próbálkozásokat, és valamilyen módon figyelembe nem vesszük terhelésüket!
Előadásomban meg próbálom bemutatni, hogy a műszaki felsőoktatásban is lehet helye és fontos szerepe egy keretrendszernek és megpróbálok rávilágítani arra a problémára, hogy „miért nem túl népszerű” egy keretrendszer a tanárok körében.